Mivel jómagam is ülőmunkát végzek, így nagyon sokszor előfordult, hogy a nap végére elfáradt a hátam. Fájt a derekam, vagy éppen a nyakam. Mostanra már megtanultam (újraprogramoztam), hogy kell úgy ülni, hogy estére ne fájjon se a nyakam, se a hátam, se a derekam. Nagyon sokszor kell tudatosítanom, hogy mindig nyújtózzak kicsit, milyen izmokat hova „húzzak, pakoljak” magamon, különben rögtön visszaáll a régi rossz minta, és az hozza magával a fáradtságot és a fájdalmakat.
Szerencsére sérvem vagy más komoly problémám sosem volt, nagy eséllyel azért, mert rendszeresen jógázom. Illetve a karom egy időben zsibbadt, de elkezdtem rendszeresen az NMPT gyakorlatait, amit Bene Mátétól tanultam az egyik gerinctáborában, és aztán egyszer csak azt vettem észre hogy már nem is zsibbad. Lehet, hogy nyaki sérvem lehetett, de mivel nem csináltattam sosem MRI felvételt, így nem derült ki.
Mivel sokat mesélek a kollégáimnak az NMPT-ről, arról, hogy mennyire fontos, hogy levegyük a terhelést a porckorongról, megbeszéltük, hogy nyáron tartok nekik órákat. Főleg, hogy több kollégámnak is van valamilyen problémája. Az már alap, hogy ékpárnán ülnek, deréktámasszal a hátuk mögött, de azért vannak még panaszaik. Nyilván azért, mert nem a helyes minta szerint „működnek”.
Nem is volt könnyű a megfelelő időpontot megtalálni, hogy mindenkinek jó legyen, és még az ügyfelek is kibírják, ha nem vesszük fel rögtön a telefont. Így egy órával korábban kezdtük a napot, és álmos szemekkel betámolyogtunk az irodába. Kipakoltuk a tárgyalónkat és a konyhánkat, letettük a matracokat, és nekiálltunk az NMPT gerinctréningnek. Így néztünk ki:
Az első alkalom után volt egy kis jóleső izomlázuk :), de később már nem, és elmondásuk szerint nagyon jólesett nekik. Ha otthon is gyakorolnak, és visszaállítják a helyes mintát maguknak, akkor nekik már nem lesz gerincsérvük. Mivel lelkesek, és kitartónak ismerem őket, így erre jó esélyük van.
A mozgásban az a nagyon jó, hogy ha kihagysz pár napot, rögtön érzed a hiányát, és újra nekiállsz. Hacsak nem telik el túl hosszú idő mozgás nélkül, mert akkor nagyon nehéz újra nekiállni. Az NMPT-ben meg az a még sokkal jobb, hogy olyan szempontból is hasznos a szervezetnek, hogy megtanítja az egyenletes terheléselosztást a szervezet különböző részei között. Vagyis hosszú távon működik.
Nyilván egyszerűbb gyógyszert szedni, ha fáj a fejünk. Vagy valamilyen szuper krémmel kezelni a derékfájásunk. De vajon hosszú távon is jó megoldás? Nem lenne sokkal kifizetődőbb (elsősorban nem anyagilag, bár ha jobban belegondolok, úgy is) helyreállítani a megfelelő mintát? Hogy az ízületek, porcok, porckorong ne kapjon akkora terhelést? Hogy a terhelést áttegyük az erős, strapabíró izmokra? Hogy könnyedebben mozogjunk, és ne fáradjunk el olyan hamar? Hogy bírjuk a 8-10 órás ülést anélkül, hogy zsibbadna kezünk-lábunk, és a végén műteni kellene?
Pontosan erről szól az NMPT (Natural movement pattern training), a Természetes Mozgásminta tréning. És akár az irodában is megoldható. Irodai NMPT foglalkozásokkal kapcsolatosan keress bátran, és egyeztetünk.
Azonban ha erre nincs lehetőséged, akkor mindenképpen javaslom a gyakorlati tanfolyamot, vagy a Műhelyfoglalkozást.
Javaslom Bene Máté porckorong.hu oldalát, ahol nagyon sok hasznos és érdekes információt találsz a degeneratív gerincbetegségekről. Ne feledd, a Te problémád csak Te tudod megfelelően megoldani, és ezért sajnos tenni is kell.