►Hogyan szeretnél célokat elérni, ha közben a tested folyamatosan fáj, és az idegrendszered már túlterhelt?
Állj meg egyetlen pillanatra.
Csak egy percre.
És tedd fel magadnak a kérdést:
Mi az, amit igazán szeretnék elérni az életemben?
Most figyelj befelé egy kicsit…
Meg tudod fogalmazni?
Ha nem, ne ijedj meg. Ez nem azt jelenti, hogy gyenge vagy, vagy „nincsenek céljaid”.
Sok nő van most pontosan ebben az állapotban.
Ilyenkor az idegrendszer is annyira leterhelt, hogy egyszerűen nincs kapacitás a jövőn gondolkodni. Lehet, hogy érzelmileg is annyira elfáradtál, hogy a túlélés viszi el minden energiádat. Vagy lehet, hogy olyan megéléseid voltak, amelyek lassan elvették az életkedvedet, az életenergiádat, a belső tüzedet. Vagy krónikus testi fájdalmaid vannak, ahol a figyelem nagy része a testre megy. Ilyenkor nem azért nem tudod megfogalmazni, mit szeretnél, mert „nem akarsz eleget”. Azért nehéz még tudatosítani is, mert a rendszered védekezik.
Amíg az idegrendszer veszélyt érzékel, kimerült vagy túlterhelt, addig nem a vágyakozás az elsődleges feladata. Addig túlélésre játszik
És ha nem tudod, mit akarsz, hogyan is tudnád, merre indulj el?
A célok sokkal inkább biztonságból, mintsem fájdalomból és erőből születnek. Abból, hogy megengeded magadnak a kapcsolódást, az elengedést. Egy olyan idegrendszeri állapotból, ahol a test végre nem ellenség, hanem jelző. Ha most ott tartasz, hogy még megfogalmazni sem tudod, mit szeretnél, az nem kudarc., Az csak egy jelzés.
És innen indul az igazi munka. Itt jön a legfontosabb rész. Amíg az idegrendszered nincs biztonságban, addig hiába próbálsz célokat kitűzni. Hiába gondolkodsz stratégiákban, tervekben, „hogyanokban”. Ha az agy félelemközpontja folyamatosan veszélyt érzékel, túl sok a stressz, a nyomás, az elvárás, a belső feszültség, akkor minden energiát a túlélésre fordít. Ilyenkor érzed azt, hogy lusta vagy. Nincs motivációd. Üresség van, feszültség, frusztráltság. De tudd, hogy egyszerűen csak védekezel.
Az első lépés mindig az idegrendszer megnyugtatása. Hogy végre ne ellenséget láss minden történésben. Hogy legyen tér gondolkodni, érezni, vágyakozni és célokat kitűzni.
De van egy másik gyakori helyzet is. Amikor tudod, mit szeretnél… de nem tudod, hogyan. Vagy tudod, hogyan, de mindig csak halogatod. Elindulnál, aztán visszalépsz. Megteszed az első lépést, majd elfogy az erő.
Ennek nagyon gyakran olyan láthatatlan belső minták az okai, mint például:
• korlátozó hiedelmek („nekem ez nem mehet”, „túl késő”, „nem vagyok elég”),
• családi normák („ne akarj többet”, „maradj csendben”, „biztonság az első”),
• tanult túlélési stratégiák, amelyek egykor segítettek, ma viszont visszatartanak.
Ezek nem tudatos döntések. Ezek mélyen beépült minták. És pontosan ezért nem lehet őket pusztán akaraterővel felülírni.
Első és legfontosabb lépés tehát: megnyugtatni az idegrendszert.
Van olyan módszered, ami alkalmas erre?
Aztán jöhet a többi:
– gyengéden feltárni azokat a belső akadályokat, amelyek eddig észrevétlenül tartottak vissza
– lehetőséget adni arra, hogy ezek a régi minták feloldódjanak, átalakuljanak, és végre felszabaduljon az az energia, ami eddig benned ragadt.
Hogy végre biztonságban elindulhass afelé, amire igazán vágysz.
Ha most úgy érzed, hogy benned van a vágy…
de az út még homályos, vagy az első lépés túl nehéznek tűnik, akkor lehet, hogy egyszerűen csak belső egyensúlyra van szükséged. Már nem arra, hogy még több erőfeszítést tegyél.
Nyugodtan írj rám, beszéljünk a helyzetedről, lehetőségeidről. Lehet, hogy pont erre van szükséged. Megteremteni végre a belső egyensúlyt.